Cégünk története

 

A 90-es évek elején indult el Magyarországon a Nyugat-Európában már bevezetett és széles körben terjedő horganyzott vékony lemezből hidegen hengerelt fémszerkezetek használata az építőiparban. A nagy áthidalások alátámasztás nélkül nem képzelhetőek el megfelelően méretezett fémtartók nélkül. Vállalkozásunk és a LINDAB Magyarország Kft közösen kidolgozta és az építésügyi hatóságokat bevonva elkészíttette a szabványosítást falakra, csarnokszerkezetekre, különböző rétegrendű határoló szerkezetekre. Mind statikai, mind különböző tűzvédő elemei már régóta léteztek, fából, több fajta ásványi anyagból, és kerámiából. Az északi országokban, Németországban és az Egyesült Államokban nagy hagyománya van a faszerkezetes építkezésnek. Magyarországon inkább a hagyományos szerkezetek (tégla, beton) vannak elfogadva. Az előbbi magában hordozza azokat a hibákat, melyek a falszerkezeten belüli szervesanyag használatából erednek. Sajnos az évek múlásával a sötétben, állandó páratartalom mellett, a szerves anyagból készült szerkezeti elemek, a gombásodásnak hatványozottan ki vannak téve. Ez a megállíthatatlan folyamat később a teljes szerkezeti cserét is eredményezheti. Mindezek következményeként, újragondoltuk, hogy mivel lehetne kiváltani a szerves anyagból készült szerkezeti, és egyéb alkotóelemeket. Ennek eredményeként alakult ki a mai horganyzott acélváz szerkezetű épületünk, mely kijavította a fent vázolt hibákat. Az immár 20 éves fejlesztés nyomán sikerült megoldani egy könnyített bennmaradó zsaluzattal rendelkező beton födém beépítését is. Ez a födém megfelelő statikai és zajhatárolást biztosít. Kialakult egy gyorsan, logisztikailag jól tervezhető épület rendszer, mely a mai kor hő technikai szabványainak is megfelelve a helyi építészeti kultúrába is bele illeszthető. A fém váz szerkezetű épületeket gyorsan és időjárástól függetlenül száraz technológiával lehet építeni. Az év bármely időszaka alkalmas a kivitelezési munkák elvégzésére. Fontos megjegyezni, hogy az előtétfal rendszerek használatával bármilyen homlokzatot, illetve akár teljesen egyedi épületet lehet felépíteni. Mindez azt eredményezi, hogy a statikailag nem dolgozó épületesztétikai elemek jóval olcsóbban elkészíthetők, és így a kivitelezés során jelentős anyagi megtakarítást lehet elérni.

 

Társaságunk jelentős szakmai és kivitelezési gyakorlattal rendelkezik, melynek segítségével igazán modern, alacsony energia igényű, és a mai kor technológiai vívmányait jól hasznosító épületek építését valósítja meg. Itt kell megjegyezni, hogy a megújuló energia tekintetében opcionálisan minden ilyen irányú berendezés megrendelhető. Ezen berendezések (napelem, napkollektor, központi porszívó) alapvezetékeit eleve elhelyezzük a kivitelezéssel egy időben.

 

Az építés során nagy gondot fordítunk a megrendelőinkkel folytatott kommunikációra, mely egy harmonikus végrehajtást eredményez. Számunkra fontos, hogy vevőink szabadon mindenféle korlátozás nélkül valósíthassák meg életük nagy álmát, a családi otthonukat.

A 90-es évek elején indult el Magyarországon a Nyugat-Európában már bevezetett és széles körben terjedő horganyzott vékony lemezből hidegen hengerelt fémszerkezetek használata az építőiparban. A nagy áthidalások alátámasztás nélkül nem képzelhetőek el megfelelően méretezett fémtartók nélkül. Vállalkozásunk és a LINDAB Magyarország Kft közösen kidolgozta és az építésügyi hatóságokat bevonva elkészíttette a szabványosítást falakra, csarnokszerkezetekre, különböző rétegrendű határoló szerkezetekre. Mind statikai, mind tűzvédő elemei már régóta léteztek, fából, több fajta ásványi anyagból, és kerámiából. Az északi országokban, Németországban és az Egyesült Államokban nagy hagyománya van a faszerkezetes építkezésnek. Magyarországon inkább a hagyományos szerkezetek (tégla, beton) vannak elfogadva. Az előbbi magában hordozza azokat a hibákat, melyek a falszerkezeten belüli szervesanyag használatából erednek. Sajnos az évek múlásával a sötétben, állandó páratartalom mellett, a szerves anyagból készült szerkezeti elemek, a gombásodásnak hatványozottan ki vannak téve. Ez a megállíthatatlan folyamat később a teljes szerkezeti cserét is eredményezheti. Mindezek következményeként, újragondoltuk, hogy mivel lehetne kiváltani a szerves anyagból készült szerkezeti, és egyéb alkotóelemeket. Ennek eredményeként alakult ki a mai horganyzott acélváz szerkezetű épületünk, mely kijavította a fent vázolt hibákat. Az immár 20 éves fejlesztés nyomán sikerült megoldani egy könnyített bennmaradó zsaluzattal rendelkező beton födém beépítését is. Ez a födém megfelelő statikai és zajhatárolást biztosít. Kialakult egy gyorsan, logisztikailag jól tervezhető épület rendszer, mely a mai kor hő technikai szabványainak is megfelelve a helyi építészeti kultúrába is bele illeszthető. A fém váz szerkezetű épületeket gyorsan és időjárástól függetlenül száraz technológiával lehet építeni. Az év bármely időszaka alkalmas a kivitelezési munkák elvégzésére. Fontos megjegyezni, hogy az előtétfal rendszerek használatával bármilyen homlokzatot, illetve akár teljesen egyedi épületet lehet felépíteni. Mindez azt eredményezi, hogy a statikailag nem dolgozó épületesztétikai elemek jóval olcsóbban elkészíthetők, és így a kivitelezés során jelentős anyagi megtakarítást lehet elérni.